„Semmit nem bántam meg, semmit nem veszítettem. Visszanézve: az egész életem, minden döntésem tanulság volt. Persze… ha én is újra kezdhetném, sok mindent másként tennék. (Még) többet nevetnék, táncolnék, énekelnék, őszintén szeretnék, minden igyekezetemmel önmagam lennék… és tanulnék, tanulnék, tanulnék. Nyelveket, más értékeket, szeretni önmagam és magamon keresztül a világot, megnyílni és befogadni, megtapasztalni a bizalmat. Tanulni sírást és nevetést, felszabadítani az elfojtott vágyakat, rácsodálkozni a (múló) pillanatra.
Lassan kisimulnak a hernyóbábból kiszabadult, gyűrött lepkeszárnyaim. Van egy új szerelmem: egy kávé, amit lehet imádni, amiről lehet szenvedéllyel mesélni! (…) Az a legnagyszerűbb az elismerésben, hogy én is büszke vagyok arra, akivé közben lettem. Most hasonlítok legjobban arra, aki mindig is szerettem volna lenni.”

Köszönöm Vonzó Verának a két évvel ezelőtti beszélgetést!