+36202538924

Elértem a gyémánt szintet a kávésüzletben.
Vágytam a sikerre, mégis meglepett, hogy a szombati előadásom után nagyon sokan gratuláltak. Azt mondták, megérintettem a lelküket. Magamról meséltem, főleg a bukásaimról, de a bukásokban mindig fölsejlő tanulságokról.
Azt vallom, hogy igazán segíteni csak magunkon tudunk. Mások adhatnak tanácsot, mutathatják az utat, tarthatják a lámpást a sötétben… de a döntéseink, a lépéseink… az életünk a miénk. Nem tudunk mások életén javítani. Ez önáltatás! Nézz a tükörbe: akit most látsz, egyedül felelős a te egészségedért és sikeredért!
Semmit nem bántam meg, semmit nem veszítettem. Visszanézve: az egész életem, minden döntésem tanulság volt. Persze… ha én is újra kezdhetném, sok mindent másként tennék. (Még) többet nevetnék, táncolnék, énekelnék, őszintén szeretnék , minden igyekezetemmel önmagam lennék… és tanulnék, tanulnék, tanulnék. Nyelveket, más értékeket, szeretni önmagam és magamon keresztül a világot, megnyílni és befogadni, megtapasztalni a bizalmat. Tanulni sírást és nevetést, felszabadítani az elfojtott vágyakat, rácsodálkozni a múló pillanatra.
De hiszen most éppen ezt csinálom! Olyan embereket ismertem meg, akik adnak a világnak. Önmagukból, a szépségükből, a bölcsességükből. Tanulok tőlük és mélységesen tisztelem az odaadásukat.
Ma azt mondta egy munkatársam, hogy jó szponzor vagyok: nem sürgetem, nem nyaggatom, megdicsérem, ha valamit jól csinál, és mindig segítek, ha ő kéri.
A DXN előtti hálózataimban többször mondogattam magamban, hogy keveset segít a szponzorom. Miért nem segít szintet lépni?
Akkor még nem értettem, hogy helyettem nem csinálhat meg dolgokat. Csak az számít, hogy látom-e már a pillangó-énemet a hernyóban.
Lassan kisimulnak a gyűrődések a szárnyamon…

Érted már, mit szeretek én annyira ebben a „kávéban”?
Repülj te is velem!