Három kőfaragó dolgozik a kőfejtőben. Megkérdezik tőlük, mit csinálnak. Az első azt válaszolja: kalapálom a követ. A második már kicsit nagyobb léptékben gondolkodik, ő egy ház alapzatának a köveit faragja. A harmadik nemes egyszerűséggel azt feleli: én katedrálist építek.

Ez a történet akkor kezdődött, amikor…
Egyáltalán vissza lehet bogozni, hogy egy történet mikor is kezdődött?
Mondjuk azt, hogy…

Ez a történet akkor kezdődött, amikor vettem egy füzetet, és elkezdtem képekkel, gondolatokkal teleragasztgatni. Tudod, ez amolyan célfüzet féle. Bence fiamnak is volt ilyen kiskorában, anélkül, hogy MLM-es szponzora erre biztatta volna. Az ő füzetének ez volt a címe: ELÉRÉSEK.
Az én füzetemben – ahogy a tiédben is – titkos és kevésbé titkos vágyak sorakoznak. Akkor, amikor gyűjtögettem hozzá a képeket, nagyon fontosnak tűnt mindez. Hittem, hogy egyszer el fogom érni, meg fogom kapni, meg tudom valósítani.
Aztán borongós időszakok jöttek, a füzet egy fiók mélyére került.
A napokban kerestem elő, mert új célokat/eléréseket akartam megfogalmazni. Ha most egy filmet néznél, azt látnád, amint lapozgatom a füzetet, és nagyra kerekedik a szemem a csodálkozástól. Filmes effektekkel azt is el tudnánk érni, hogy a te hátadon is futkosson a hideg a jóleső borzongástól, mert együttérzel a hősnővel (velem). Könnyes tekintet, boldog mosoly, ta-damm! Ez a happy end, ez meg volt írva a nagy forgatókönyvben, ennek így kellett lennie: tengernyi motivációs könyv szól arról, hogy a hitetlenek hogy válhatnak kétkedővé, majd hívőkké, mert akkor egyszer teljes szívvel-lélekkel rá tudtak hangolódni egy kívánságra. De nem erről akartam most írni, ó, Aladdin!

Van a könyvecskémben még egy csomó üres lap… és a végén, a legutolsó oldalra beragasztva egy angol nyelvtanfolyam. Ez az, amit nem értek! Pedig én ragasztottam oda. Azt szoktam mondani, hogy bennem két évvel ezelőtt fel se merült az angoltanulás gondolata. Büszkén hirdettem a minimális szókincsemet: „I love you”; „hello”; „I don’t speak English”. Mindenkinek azt mondogattam, hogy nem is a nulláról, hanem mínuszról indultam.
Pedig nem. A füzet legalább négy éves. Megszületett bennem egy gondolat, kívánsággá érleltem, majd elküldtem az „illetékeseknek”, akik egyfolytában arról gondoskodnak, hogy ez a vágyam (is) teljesülhessen: „véletlenül” megismerkedtem az iwiwen egy kedves Évával, aki angoltanfolyamokat szervez; munkanélküli lettem – a munkaügyi központ támogatta az intenzív képzést; a családom bátorított…

Ma már tudom, hogy amikor beragasztottam a tanfolyamot jelképező képecskét a füzetembe, elkezdtem építeni a katedrálisomat. Mert ha csak úgy, egy követ kezdek faragni, nem biztos, hogy megérem a katedrális fölszentelését.

Mondd, mikor kezdődött ez a történet?