A TED-en egy zseniális előadásra bukkantam, ezt az élményt szeretném most megosztani veled. Dan Pink karrier-elemző a motiváció építőelemeit vizsgálja, kezdve azzal a ténnyel, amit a társadalomtudósok tudnak, de a legtöbb menedzser nem: A hagyományos jutalmak nem mindig olyan hatékonyak, ahogyan azt gondoljuk.
Néhány gondolat az előadásból:

„Az új üzleti gyakorlat három alkotóelemre épül majd:
1. ÖNÁLLÓSÁG – a vágy, hogy az életünket magunk irányítsuk.
2. KIVÁLÓSÁG – a vágy, hogy egyre jobbak legyünk valamiben.
3. CÉL – a vágy, hogy olyasvalami érdekében cselekedjünk, ami túlmutat önmagunkon.”

Én most a saját kávés üzletem sikeréről beszélek neked, mert abban találtam meg önmagam. Neked/nekem természetesen ez az életünk bármelyik (másik) területére igaz.
Az én életem teljesen megváltozott, mióta a kávés üzlettel foglakozom: Fontos dolgok részese lehetek, senki nem mondja meg, mit csináljak, hogyan és hány munkaórában…

„Eltérés van aközött, amit a tudomány tud, és amit az üzleti világ tesz.
1. A 20. sz.-i jutalmak azok a motivátorok, amiket az üzlet természetes részének gondolunk. Működnek ugyan, de csak meglepően szűk körülmények között.
2. A „ha – akkor” típusú jutalmazás megöli a kreativitást.
3. A kiugró teljesítmény titka nem a jutalom és a büntetés, hanem a láthatatlan belső hajtóerő. A hajtóerő, hogy a dolgokat önmagukért tegyük. A hajtóerő, hogy azért cselekedjünk, mert az fontos.

A tudomány alátámasztja, amit a szívünkben már tudunk. Ha kijavítjuk az ellentmondást a tudomány tudása és az üzleti világ gyakorlata között, ha áthozzuk a motivációnkat, a motiváció fogalmát a 21. sz.-ba, ha megszabadulunk ettől a lusta, veszélyes „mézesmadzag és ostor” ideológiától, megerősíthetjük az üzleti gyakorlatunkat… és talán … megváltoztathatjuk a világot.”

Elküldtem a munkatársaimnak ezt a levelet.

Egy érdeklődő kérdés-válasz:

„A Te célod mi? És a ‘kávébusiness-en’ keresztül hogyan mutat túl Önnmagadon?
Köszi, hogy megosztod gondolataid, érzéseid.”

Semmi személyes nincs benne, ezért úgy gondoltam, hogy ide is leírom a válaszomat:

„Örülök a levelednek, bocs, hogy kicsit megkésve válaszolok!
Éppen olyan elfoglaltságok miatt van kevés időm, amelyek túlmutatnak a kávézáson, de miért mutatnának túl önmagamon?! Egész életünkben azon munkálkodunk, hogy utolérjük magunkat, hogy olyanok legyünk, amilyenek lenni szeretnénk. Én mostanában vagyok legközelebb ahhoz, amilyen lenni szerettem volna akkor, amikor mindenki azt kérdezgette, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek… és senki nem kérdezte, hogy milyen.
Nekem a „kávézás” a kiteljesedés. Kapcsolatot tartok olyan emberekkel, akiket tisztelek, akiktől tanulhatok, akik valamiben mások, többek, mint én. Ráadásul ezek a kapcsolatok valójában nem annyira mélyek, hogy különösebben „elvárásaink” lennénk egymás felé.
Együtt viszont lehetőségünk nyílik arra, hogy részt vegyünk valami sokkal nagyobb és szebb megalkotásában, mint amire külön-külön képesek lennénk.
A kávé motivál abban, hogy eljuthassak Malajziába, a maláj út motiválja az angoltanulásomat. A honlapom és a netes jelenlét mindennap megújulásra késztet; új technikákat tanulok.
Megtaláltam a belső egyensúlyomat (hosszú és fájdalmas út vezetett eddig), mert itt semmi nem kötelező. Annyit teljesítek, amennyit vállalok, és annyit várhatok, amennyit beleteszek.
Közel 30 éves közalkalmazotti múlt után nagyot váltottam, és mindenkit az újratervezésre biztatok, akinek már nem tetszik, hogy mindig mások jelöljék ki az útját.
No, ez egy kicsit filozofikusra sikerült… de Te kérdezted!”

A mi családunkban tudjuk, mit jelent ez a láthatatlan belső hajtóerő… és azon vagyunk, hogy a környezetünk számára ezt láthatóvá tegyük.